Fátyolként lebben az udvaron át
Issza a kertben a virágok minden szavát
Óvatos lépteit őrzi a csend
Kicsi konyhája várja, úgy várja odabent
Főzi a reggeli forró teát
Érzem a citromos, édes illatát
Ő serényen, halkan sertepertél
Régi időkről mesél
Hangja oly lágyan zenél
Bár sokszor felhős e hosszú, erős, varázslatos élet
Néha jégeső tépi a nagy diófát
Festeni mégis képtelenség ennél szebb képet
S Ő nincs egyedül
A nagy Bohóc mellette ül
Ők két szalmaszál
Örökké egy pár
Ki kéz a kézben jár
Minden vihar után
Könyvei kinyílnak ebéd után
A percek elméláznak a lapoknak susogásán
Kócosak lesznek a vén falevelek
Ő a portája előtt szelíden söpröget
Angyali lelkű édesanya
Őszhajú nagymama, ölében dédunoka
Ölelő mosolya mindent megér
Egész életre végigkísér
Szívébe több jóság nem fér
Ő Ebes, egy kert, egy tündér